Lehet, hogy te is azok közé tartozol, akik végig stresszelik az ünnepeket és akkor lélegeznek fel, amikor azok elmúltak?
Íme a történet:
Edittel hatékonyan együtt dolgoztunk már egy pár hete, amikor a megbeszélt időpontja előtt zaklatottan kért egy plusz lehetőséget a találkozásra.
Karácsony előtti hét lévén, amikor még azok is egy kis támogatást szeretnének, akiknek viszonylagosan kiegyensúlyozott az életük, nehezen bár, de sikerült egy időpontot egyeztetnünk.
Pontosan érkezett és belehuppanva a fotelbe, máris belekezdett: rettegek az ünnepektől, utálom az egészet, legszívesebben elmenekülnék vagy legalább lebetegednék, hogy mindenki békén hagyjon és csak akkor bújnék elő a takaró alól, amikor már véget ért.
Könnyek patakzottak az arcán, kétségbeesetten és bűntudattal nézett rám, mint aki azt várja, most jól leszidom, amiért nem akar részt venni a már kissé erőltetetten boldog karácsonyváró hangulatban.
Kijelentése meglepett, hiszen hetek óta arról mesélt, milyen csodálatos ünnepet tervezett, kinek mit ajándékoz, mi lesz a menü, hol, milyen új receptet vagy csomagolási módot olvasott.
Kérésemre mesélni kezdett korábbi családi ünnepekről, összezártságról, a várakozás és a készülődés feszültségéről, a tökéletesség hajszolásáról, a konfliktusok viharairól és lassan ő maga ismerte fel, hogy nem az ünnepek rémítik meg, hanem az azokra adott bevésődött reakciók, a megélt vagy elfojtott érzelmek, amelyek sokszor nem róla, hanem hozzá közel állókról szóltak.
Azt gondolom, mindannyian két dologra vágyunk igazán: szeretetre és figyelemre és ezért bármire képesek vagyunk. Van, aki a sikereket hajszolja, hogy ezzel elismerést és figyelmet kapjon, van, aki gazdagságától reméli a megbecsülést és sokan a másoknak való megfelelést választják ugyanezért.
Családi ünnepeink lehetőséget adnak a figyelemre és elismerésre és annak hiányát is megélhetjük, sokszor a megéléseink vagy a hiedelmeink által.
Ha elhisszük, hogy az ünnepnek, a családi együttlétnek ilyennek vagy olyannak kell lennie, még mindig másoknak vagy a berögződött mintáinknak akarunk megfelelni.
Edit csendesen meghallgatott majd bólintott és végre megengedte magának, hogy elkezdjen azzal foglalkozni, milyennek szeretné ő maga megélni az ünnepeit.
Lelkesen tervezgetett miután közösen sorra vettük, milyen dolgok okoznak örömet neki és miben érzi komfortosan magát. Felismerte, hogy az ünnep nem azt jelenti, hogy bárkinek bármit is be kellene bizonyítanunk vagy mások elvárásainak megfelelnünk.
Boldogan sorolta kikkel szeretne együtt lenni és kikkel nem és felszabadultan sóhajtott, amikor megerősítettem abban, hogy joga van jól éreznie magát a saját életében.
Joga van azokkal lenni, akik tisztelik és értékelik, joga van akár semmit sem csinálni, ha arra van szüksége és joga van terülj- terülj asztalkámat varázsolni egy egész hadseregnek, ha kedve úgy tartja.
Én abban hiszek, hogy születésünkkor megkaptuk a döntés lehetőségének csodáját és mi magunk dönthetünk arról, egy adott helyzetre hogyan reagálunk.
Akár le is élhetjük az egész életünket úgy, hogy másoknak akarunk megfelelni és nem foglalkozunk azzal, hogyan érezzük magunkat, stresszelhetünk a karácsonytól és akár bele is betegedhetünk.
De akár élvezhetjük is az ünnepeket, a szeretteinkkel való együttlétet, jól is érezhetjük magunkat és sokat nevethetünk, töltődhetünk.
A döntés a miénk és nem okolhatunk senkit érte.
Te hogyan döntesz?
